Németh Krisztina: A hazara, író-olvasó találkozó

Moderátor: Tárik Meszár, az ELTE BTK doktorjelöltje és a Neumann János Egyetem Eurázsia Központjának vezető kutatója, akinek könyvét is megismerhetik az est folyamán az érdeklődők.

"Magyar olvasóimtól azt kérem, úgy vegyék a kezükben, hogy egy izgalmas kalandregényt kapnak, amelyben a szomorú sorsú család életén felül egy humoros, ugyanakkor a nyers realizmust sem nélkülöző stílussal megírt történet elevenedik meg előttük."  Németh Krisztina

A hazarák Afganisztán területén élő kisebbség, akiket vallásuk miatt a tálibok üldöztek, mivel ők az iszlám vallás síita ágához tartoznak, ellenben a szunnita többségű ország többi lakójával. A könyv első része Hamid, az afgán menekült fiú családjának történetéről szól, majd a második részben Hamid útját mutatja be Pakisztántól egészen Ausztriáig. Hamid ugyanis Pakisztánban élt, ahova hazara származású szülei az üldöztetés elől menekültek. Ő tizenegy évesen döntött úgy, hogy ott hagyja a bizonytalan, veszélyes életet, és elindult, hogy nyugodtabb, biztosabb helyet keressen magának a világban.

"Nem érted miért jöttem ide? Csak egy napot töltenél el abban a pokolban, nem kérdeznél többet. Tizenegy éves, felnőtt gyerek voltam... és menekült, már amikor elindultam. Pakisztánban semmibe vettek. A hazám, Afganisztán üldöz. A származásom, a vallásom miatt halállistára kerültem. Mert hazara vagyok. Én viszont azt mondom, ember vagyok. Ember, és ha már megszülettem, élni akarok. Valahol élnem kell!" (Hamid) 

Időpont: 2024. február 1. 16:30

Helyszín: Chernel Kálmán Városi Könyvtár rendezvényterme 

Csatolmányok